Gyurcsány és egyenes beszéd… Máriám, ne hagyj el!
A szemkilövető habzóborász ezúttal hazafiságáról vallott.
Úgy vélik, egyre többen vannak olyan dolgozók, akiknek sem Orbán, sem az ellenzéki hatosfogat nem jelent perspektívát.
Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalomba (ISZOMM) igazolt a korábbi nyíradonyi MSZP-szervezet 8 tagja – tudatta Huszti Andrea pártelnök a párt weboldalán.
Tatár Csaba a bejelentkező csoport vezetője szerint a munkásképviselet új dimenzióba került az Igen Szolidaritás megjelenésével, s így számukra, kétkezi munkásoknak ismét van politikai fedél a fejük felett. A hajdúsági munkáspolitikus arról is beszámolt, hogy a megyében több százan érdeklődnek az új formáció iránt.
„Sokan a polgári ellenzék győzelmét féltik tőlünk, miközben lényegtelennek hirdetik az Igen Szolidaritást. Ezek a hamis megmondók fel sem fogják, hogy ebben az országban egyre többen vannak olyan dolgozók, akiknek sem Orbán, sem az ellenzéki »hatosfogat« nem jelent perspektívát. A párt »Igen, szocializmus!” elnevezésű programja ezeknek a dolgozói osztályoknak jelenti az általuk igényelt politikai képviseletet" – szögezte le Huszti Andrea pártelnök.
(MTI / igenszolidaritas.hu, Kép: igenszolidaritas.hu)